Coach for Progress coach képzés

Kiknek ajánljuk?

A Coach for Progress coach képzést, olyan, az üzleti világban dolgozó vezetők és szakemberek számára alakítottuk ki, akik jól használható, gyakorlatias eszközöket szeretnének kapni ahhoz, hogy önállóan legyenek képesek munkatársaikat coaching eszközök felhasználásával fejleszteni.

A képzés által elsajátítható kompetenciák

A képzés elsősorban eklektikus/integratív szemléletben zajlik, ami azt jelenti, hogy megtanuljuk az alap modelleket, fejlesztjük a coaching kompetenciákat, miközben az eszköztárat az üzleti coaching, a Gestalt, és a Solution focused brief coaching módszereiből gyúrjuk össze.

A képzés másik jellegzetessége az erőteljes gyakorlati orientáció. Az elméleti alapokat az egyes alkalmak előtt kapják meg a résztvevők, a tanfolyamon már csak a kérdésekre és a gyakorlásra fókuszálunk. Így mindenki, minden alkalommal coachol és lát legalább 2 másik mini coachingot. Ennek köszönhetően a tanfolyam végére a résztvevők képesek lesznek magabiztosan coaching üléseket vezetni.

A coaching során a coach személye (érettsége, megközelítése) is hangsúlyos. A képzésen a gyakorlatok az önismereti paradigmaváltást is támogatják, melyhez a képző háttere és tapasztalata ad biztonságos környezetet.

A képzés követi az ICF által előírt coach kompetenciákat, valamint nagy hangsúlyt fektet a coach etikára is, ami miatt a résztvevők tisztán felismerik a coaching határain belül eső témákat, és képessé válnak megkülönböztetni azokat a már mélyebb, pszichológiai ismereteket igénylő esetektől.

 

Az oktatók

A képzést Németh Zita (Munka és Szervezet Szakpszichológus, MCC és Mentor Coach), a program megálmodója, valamint Tóth Diána Evelinnel (HR Tanácsadó, PCC coach, Tréner) tartják. Mindketten több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkeznek a vezetői és executive coaching, complex leadership development és talent management terén, amely biztosítja a résztvevők számára, hogy a legadekvátabb tudást sajátíthassák el.

 

A képzés tematikája

A Coach for Progress képzés gyakorlatorientált és a következő tematikára épül:

1. alkalom
Mi az a coaching? Definíciók, coaching modellek. A GROW modell részletesen.

A coaching keretrendszere, szerződéskötés, adminisztráció – egy üzleti coaching folyamat felépítése.

2. alkalom
A coaching kapcsolat megteremtése, a rapport kialakítás eszközei. Kérdezéstechnika, cél állítás.

3. alkalom
Eszközhasználat a coachingban, üzleti megközelítések módszerei 1. (diagnózis, iránykijelölés támogatása).

4. alkalom
Eszközhasználat a coachingban, üzleti megközelítések módszerei 2. (alternatíva generálás, döntéshozatal támogatása).

5. alkalom
A megoldás fókuszú coaching alapjai.

6. alkalom
Gestalt –coaching módszertanok.

7. alkalom
Az ellenállások felismerése és kezelése a coachingban.

A coaching etika kérdései, az ICF irányelvei Az ICF által elvárt coach kompetenciák

8. alkalom
ICF ACC követelményeknek megfelelő Coach próba vizsga.

 

A képzés időpontjai: 2021 Ősz

  • szept 8
  • szept 22
  • okt 06
  • okt 27
  • nov 10
  • nov 24
  • dec 08
  • dec 15

Megszerezhető végzettség

A képzés az ICF kompetencia leírásai mentén halad és az ACC portfólió vizsgához szükséges 60 óra képzést biztosítja, valamint felügyelt gyakorlatot. A résztvevők szupervízióval önálló coaching folyamatok végig vitelére lesznek képesek.

 

Jelentkezés

Amennyiben felkeltette az érdeklődését, az info@e-coach.hu / neemeth@t-online.hu email címen jelentkezhet a képzésre.

Kellő számú jelentkező esetén belső képzés keretében is rendelhető.

További információkért lépjen velünk kapcsolatba.